Az autóbuszoknál leírt általános dolgok itt is érvényesek, de persze pár eltérés azért található!



Az elején a legtöbb villamosra érvényes a leírás!





A szürke részt hajlítsd befelé 90°-al, a sötétebb részt pedig erre merőlegesen lefelé! Tehát a szürke résznek a képen látható ZÖLD vonal szerint kell lennie, míg a sötétebb résznek, a képen látható PIROS vonal szerint kell lennie! Egy jó tanács! Ne ragasszuk össze rögtön teljesen a villamost, mivel a több összeragasztandó rész miatt elcsúszhat! Ezért ragasszuk fel az elejét és a hátulját, a villamos egyik oldalára! És ha itt teljesen megszáradt a ragasztó, csak akkor ragasszuk a másik oldalt is!



A csatlás:


A csatlásoknál ragasszuk a megfelelő részeket egymásra! Ezután ragasszuk fel a hosszú részt a villamos elején található SZÜRKE vonalra! Igaz így kicsit magasabban van, mint a valóságban, de csak így lehet egymással összeakasztani a villamosokat. Ha felragasztottuk a hosszú részt, utána ragasszuk a téglalapos részt is rá merőlegesen, melyen a szürke vonalnak kell, középre esnie!



Az áramszedők: az áramszedőkből azért van kettő, mert kivágás után ragaszd össze őket egymással, és utána hajtogasd össze! Így mindegyik oldalról látszik a színe!


Ezt a típusú szedőt, a PIROS vonal mentén kell meghajtani, attól függően, hogy fenti, vagy lenti helyzetben szeretnéd-e felragasztani! Ezután ragaszd a villanymozdonyon levő szaggatott vonalra!





Ezt a típusú szedőt, előre leengedett, hátra felemelt helyzetben kell rakni alapesetben. Ha összeragasztottad egymással őket, akkor a KÉK vonal szerint hajtogasd meg 90°-al, és ragaszd a villanymozdony tetején levő szaggatott vonallal jelzett téglalapra! Ha a leengedett szedőt ragasztottad fel, akkor ragaszd fel rá a felső részt is!



Tátra villamos: Itt csak az ellenállástartók hajtogatása lényeges


A Tátra T5C5-nek az ellenállástartóját a képen látható módon kell összehajtogatni! A különböző színek jelölik a különböző oldalakat, és az ábrán látható módon kell összeragasztani. Ezután a villamos tetején levő szaggatott vonalakra kell ragasztani.



UV villamos:



A villamos összeragasztásakor fontos, a ragasztási sorrend betartása, a sok gömbölyű rész miatt. Így sem lesz teljesen olyan, mint az eredeti, de sajnos papírból, több nem hozható ki. Az összeállítás sorrendje:
1: Először hajtsd meg a villamos, első és hátsó részét, és a kis ragasztási fülekkel ragaszd össze a tetejét!
2: Ezután a villamos elejét, és hátulját ragaszd fel a helyére! De csak az egyik oldalra!!!
3: Most jön a tetőrész. Az első részen levő tetőt, hajtogasd meg, hogy gömbölyű legyen. Ezután a villamos tetejét hajtogasd rá a villamos elejére, vagy hátuljára. Ügyelve mind a 2 rész illeszkedésére. A kis fül segítségével, ezt rögzítheted! De fontos, hogy közben a másik oldal, melyet nem ragasztottunk még meg, az is illeszkedjen. Ha minden illeszkedik, akkor a másik oldalt is megragaszthatjuk. Ha kész, utólag még lehet alakítani a tető részen, hogy gömbölyű legyen. Tudom kicsit bonyolult, de az élethűség miatt muszály ennyit szenvedni, de sajnos a papírnak is vannak határai.
4: A villamos elején, és hátulján, hajtogassuk meg a sötét részt, a zöld vonal szerint. Ezen nincs ragasztófül, mert nem muszály leragasztani, mivel nincs tartási szerepe. Ha jól meghajtottuk, a helyén fog maradni.
5: Ha minden kész, akkor ragasszuk fel a számtartó részt. Ennek a helye nincs jelölve, de kb. a villamos közepére kell ragasztani.
6: És a végén, ragasszuk fel a csatlást, a fekete csíkra!



Siemens Combino villamos:



A makett elkészítéséhez fontos tanácsok:
1: a makettet hajlítsd meg az 1 lépés szerint 180°-ban. Így a össze is ragaszthatod a 2 lapot egymással!
2:a 2-es résznél hajlítsd meg a makettet 90°-ban felfelé. Ugyanezeket a lépéseket a másik oldalon is csináld meg! A makett ezután a 10-es részen mutatott szerint fog állni!
3: a 3-as résznél hajlítsd meg a makett elejét 90°-ban felfelé!
4: a 4-es vonalnál hajlítsd meg a makett elejét 90°-ban lefelé!
5: a makett elejét hajlítsd meg egy kicsit előre, hogy illeszkedjen az oldalán levő részhez!
6: az ajtó előtt kicsit hajlítsd meg, az alján található részhez! Nem baj ha túlhajtod, könnyebb lesz ragasztáskor illeszteni!
7: a makett tetejét hajlítsd meg kicsit befelé!
8:ezután a 8-as fülek segítségével, rögzítsd az alját, illetve a tetejét is összeragaszthatod!
9: most már felragaszthatod a villamos elejét! Ez igen nagy türelmet igényel, és pontosságot, tehát gyorsan kötő ragasztót ehhez ne használj! Fontos, hogy az elején mindent a megfelelő lekerekítéshez illessz, különben nem lesz szép a maketted! Sajnos a hossza miatt nehéz benyúlni az elejéhez (kis kézfejű emberek előnyben) így egy segéd tárgy igénybevétele szükséges (pl: vonalzó, hosszú olló, stb)!
10: ha megvan az eleje, ragaszd fel a tükröket a kék vonal végére! A tükröket a ferde szár, és a tükör rész találkozásánál hajlítsd meg  90°-ot!
11: ha ez is megvan, akkor mehetnek fel a tetejére való dolgok! Ezek nem nehezek, külön nem részletezem! Annyi viszont van, hogy azért van 2 szedő, mert ezeket egymással szembe kell ragasztani, így tartósabb lesz! Ezután TE döntheted el, hogy felemelt, vagy leengedett állásban ragasztod e fel!



A villamos 2 fajta csuklógumis résszel is összeragasztható! Így TE döntheted el, hogy kanyarodó villamost, vagy egyenesen haladó villamost ragasztasz össze, esetleg olyat is lehet, hogy az eleje kanyarodik, a hátulja egyenesen megy!
A csuklógumik a következő sorrendben kellenek:
rövid - hosszú - rövid - hosszú - rövid



FVV villamos:



Az FVV típusú villamos összeállítása, kis figyelmet igényel a villamos eleje miatt!
1: vágjuk ki, és hajtogassuk meg a villamos oldalait!
2:utána vágjuk ki az elejét és hajlítsuk meg a szélvédő részt befelé! A képen látható piros nyílnál, hajlítsuk meg, hogy kerek legyen! NE DERÉKSZÖG!!! Ehhez egy rotring ceruzán görgessük meg a villamos ezen részét, és akkor kerek lesz! Az 1-es nyílnál levő kis fekete vonal (mely minden villamoson megtalálható) legyen kb. a kerekítés közepe! Ha megcsináltuk a a szélvédőn még esetleg hajlítsunk, úgy hogy annak az alja, pontosan egy vonalban legyen a villamos szélvédő alatti részével! Ha jól hajlítottuk meg ezeket a részeket, akkor a széle is egy vonalba esik a villamosnak! Ezután ragasszuk a helyére!
3: most jöhet a villamos elejének a tető része! Ennek oldalát ragasszuk a a 2-es nyíllal jelzett helyre, a tetejét pedig, a 3-as nyíllal jelzett helyre! Itt ügyelni kell arra, hogy a villamos teteje nem derékszögben megy át az oldalába, hanem kerekítve, így ezeket a részeket, rendesen kerekítsük egymáshoz! Ha ez megvan ragasszunk össze minden részt. Ha nagyon szétállna ez a rész, belülről egy kis lappal ragasszuk össze!
4: ha minden készen van, ragasszuk össze a villamos alját is!
5: a végén pedig, hajlítsuk meg a felső útvonaltáblát, és ragasszuk a villamos elejének a közepére!



Hungaroplan (Csufi): A Csufi összeállítása, nem igényel különösebb ismertetőt, a fentebb leírt, általános tanácsok, erre is érvényesek. Az elejének az alján, látni egy szürke részt, azt hajtsd vissza a letöréssel egyvonalban, alulra! A csatlást, ragaszd az itt levő fehér vonalra! A tető elemeit, ragaszd össze, és ragaszd a megfelelő téglalapra! A villamos közepén (hátulján), van egy lehajtható rész, azzal kösd össze a 2 oldalt, mert a csukló része, nem ér fel a tetőig, így nem lesz ott majd lyuk! A tükröket, ragaszd egymással szembe, és a szár végén levő, kis fekete vonalat hajtsd meg 90°-ban és úgy ragaszd a villamosra! A végén kösd össze alul a 2 oldalt!



KCSV6, KCSV6-S1: A Kcsv6 típusok összeragasztásánál, figyelj az elejére, melyet meg kell hajtani, a tetején, és az alján levő kerek részhez! Ezt érdemes, összeragasztás előtt megtenni! A tetőre való elemeket ragaszd össze, és ragaszd a helyükre, melyek számmal vannak jelölve! A villamos tetejére, közvetlen a szélére, ragaszd fel, az oldalt található csíkokat! Ezeket a következőképpen: a 4-es számú, a közepétől, az ajtóig érjen, az 5-ös számú, az ajtó fölé ragaszd, a 6-os részt pedig, az ajtó, és az eleje közé! A Kcsv-S1-nél van egy 7-es elem is, azt a villamos elejére ragaszd! Ezeket a részeket úgy ragaszd, hogy kicsit befelé dőljenek, ezáltal az illesztéseknél nem egyezik, hanem belelógnak egymásba, ez a lógás befelé legyen, így nem lesz csúnya a teteje! A tükröket, ragaszd egymással szembe, és a szár végén levő, kis fekete vonalat hajtsd meg 90°-ban és úgy ragaszd a villamosra! A végén, kösd össze alul a 2 oldalt!



TW6000: A Tw6000 típust, nem nehéz összeragasztani! Az elején levő szürke részt, hajtsd vissza a letöréssel egyvonalban, és a fehér vonalra ragaszd fel a csatlást! Ezután a tető elemeit ragaszd a megfelelő téglalapokra! Utána a tetejének a szélére ragaszd rá a kis csíkokat, melyeket először ragaszd egymással szembe, egy világos, és egy sötét rész tesz ki egy csíkot! Utána ragaszd fel őket, a ragasztási fülek sárga része legyen felül! A letörés előrefele kell, így a kis csíkokból is a kisebb előre, a nagyobb hátra kell! A tükröket, ragaszd egymással szembe, és a szár végén levő, kis fekete vonalat hajtsd meg 90°-ban és úgy ragaszd a villamosra! A végén kösd össze alul a 2 oldalt!



Jó munkát hozzájuk!